You are currently viewing 2021-ben tervezi felújítani lakását? Segítünk eligazodni a sokat emlegetett otthonteremtési támogatás útvesztőjében!

2021-ben tervezi felújítani lakását? Segítünk eligazodni a sokat emlegetett otthonteremtési támogatás útvesztőjében!

Rövid összefoglalónk arról, mit érdemes tudni a 2021 január elsejétől hatályba lépő otthon- és lakásfelújítási támogatásról, valamint arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnünk, hogy igénybe vehessük azt. Illetve a februártól életbelépő – a támogatás igénybevételét elősegíteni hivatott – hitelkonstrukcióról.

Magyarország Kormányának 518/2020. (XI. 25.) számú kormányrendelete (Rendelet) alapján az állam 2021 január 1-jétől új otthon- és lakásfelújítási támogatást biztosít. Ez a támogatás pedig többek közt napkollektorok vagy napelemes rendszerek telepítésére, illetve cseréjére is igénybe vehető, így segítheti, ha házunkat nem a hagyományos értelemben kívánjuk felújítani, hanem „zöldebbé” tétele a célunk! Tehát amennyiben lehetőségünk van rá mindenképpen érdemes lehet igénybe venni ezt a lehetőséget. Azért, hogy ez gördülékenyen menjen alább összefoglaltuk mire érdemes figyelni a támogatás és a hozzá kapcsolódó hitel szabályaival kapcsolatosan.

Általánosságban a támogatásról

A Rendeletben kialakított rendszerről mindenekelőtt két fontos dolgot érdemes megismerni, amik önmagukban befolyásolhatják, hogy igénybe kívánjuk-e venni a támogatást.

Egyrészt, hogy a támogatás utófinanszírozási alapon működik, mely azt jelenti, hogy ha megfelelünk a követelményeknek, akkor is csak utólag igényelhetjük vissza az elvégzett munkák és anyagköltségek összegét, az azt igazoló számlák ellenében.

Továbbá, fontos az is, hogy az igénybevehető összeg egyszeri és vissza nem térítendő. Fő címzettjei pedig a gyermeküket váró vagy nevelő családok, illetve egyedülálló vagy különélő szülők.

Mik az igénylés feltételei?

A támogatást a Rendeletben foglaltak szerint minden legalább egy gyermeket váró vagy nevelő magyar vagy letelepedett EGT-állampolgár szülő igényelheti, a meghatározott határidőn belül, egy alkalommal. Az azonos lakóhellyel rendelkező házas- vagy élettársak együttesen.

A házasság tehát nem feltétele az igénylésnek! Viszont a párok csak együttesen használhatják fel támogatásukat, nincs lehetőség annak kétszeri igénybevételére.

Ez a követelmény a különélő szülők esetén is fennáll. Pontosabban, ha a szülők külön élnek és több gyermekük van, akik közöttük (bármilyen arányban) megosztva laknak a pár mindkét tagja a támogatás maximális összegének felére jogosult míg, ha a gyermek(ek) lakóhelye kizárólag az egyik szülőnél található ő egyedül jogosult a támogatás igénybevételére.

Kivétel a fentiek alól, hogy ha a gyermeküket együtt nevelő, de külön élő szülők esetében a pár egyik tagja lemond a támogatás saját nevében történő igényléséről, akkor a másik szülő a teljes összeget veheti igénybe.

Az igényléshez szükséges, hogy a párnak legalább egy gyermeke legyen vagy első gyermeküket várják. Több (azonos lakóhelyen élő) gyermek esetén azonban csak egyszer vehető igénybe a támogatás, tehát annak mértéke nem függ a gyermekek számától.

A Rendelet a gyermek és a lakás fogalmakat pontosan meghatározza, azonban mivel ezek eltérhetnek a köznapi értelmezésüktől (például egy nyaraló folyamatos ottlakás esetén sem minősül lakásnak!), kétség vagy felmerülő kérdés esetén ajánljuk a szakértővel való konzultációt.

Ezenfelül mindenképpen kiemelendő, hogy főszabályként a támogatás az alábbi feltételekkel igényelhető:

  • az igénylő, illetve kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek,
  • az igénylő, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermek(e) a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezik, valamint
  • az igénylőnek –együttes igénylés esetén a pár mindkét felének– nincs nyilvántartott köztartozása a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

A fent említett feltétel alól, miszerint az igénylőnek és gyermeké(ei)nek egy éve az adott ingatlanban kell lakniuk, értelemszerűen kivételt képez a magzat, illetve az egy évnél nem régebben született gyermek, valamint az az eset, amikor az érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.

Szintén lényeges követelmény az igénylővel szemben, hogy ő (vagy együttes igénylők esetén a pár legalább egyik fele) legalább 1 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen. Ezen jogviszony fennállásáról nyilatkozni kell és azt okirattal is szükséges alátámasztani.

Végezetül pedig szükségesnek gondoljuk megemlíteni azt is, hogy olyan számla nem fogadható el a felújítási tevékenységek vállalkozási díjának, illetve felhasznált anyagköltségének igazolásaként, amelyeket az igénylő a felújítással érintett lakás vonatkozásában a „Falusi CSOK” kapcsán már elszámolt.

A támogatás mértéke

A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint.

Milyen tevekénységekre vehető igénybe a támogatás?

A Rendelet kimerítően taglalja, hogy milyen felújításokkal kapcsolatban vehető igénybe a támogatás. Példálózóan szeretnénk párat figyelmébe ajánlani.

Igénybevehető a támogatás összege többek között: a már említett napkollektor, napelemes rendszer telepítésére, cseréjére; térburkolat készítésére, cseréjére; télikert kialakítására; fűtési rendszer kialakítására, korszerűsítésére vagy elemeinek cseréjére, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is; gépjárműtároló építésére vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítására; vagy akár tető cseréjére, felújítására, szigetelésére is.

FONTOS: a Rendelet szerint az igénybe kívánt venni összegben az anyagköltségek és a vállalkozói díj 50-50%-os arányban kell, hogy álljanak. Ez azt jelenti, hogy csak akkor tudjuk elszámolni az összeget, ha mindkét költség arányosan fennáll. Tehát, amennyiben 3 000 000 forint értékű alapanyagból saját magunk végezzük el a munkálatokat, úgy az igénybevehető támogatás 0 forint.

Ennek megfelelően ahhoz, hogy maximalizálni tudjuk a támogatás összegét, legalább 6 000 000 forint értékben kell felújítanunk lakásunk és a felezett összegben, részenként kell, hogy legyen 1 500 000 forint anyagköltség és vállalkozói díj.

A Rendelet ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosan azt is részletesen szabályozza milyen számla fogadható el igazolásként. Vannak azonban olyan számlák melyek elfogadhatóságát a Rendelet kifejezetten megtiltja, annak ellenére, hogy azok megfelelnek az általános követelményeknek, ezért amennyiben igénybe kívánja venni a támogatást, de számlái megfelelőségével kapcsolatban kétségei merülnének fel javasoljuk, hogy kérje szakértő segítségét. Példaként: nem fogadható el a számla, ha a vállalkozó az igénylőnek közeli hozzátartozója vagy élettársa.

Mi az igénylés módja?

A támogatás iránti kérelem a Magyar Államkincstár (MÁK) által rendszeresített formanyomtatvánnyal benyújtható. A formanyomtatvány benyújtására a következő módokat választhatjuk:

  • a MÁK által üzemeltetett elektronikus felület,
  • a postai út, vagy
  • személyes benyújtás a kormányablakoknál.

Azt, hogy pontosan mit is kell csatolni a kérelemhez, a Rendelet hosszasan taglalja. Ilyen például a vállalkozási szerződés, a gyermek(ek) lakóhelyét igazoló dokumentumok vagy az igénylő egyes meghatározott nyilatkozatai. Kérelemtől függően teljesen változó azonban, hogy mely okiratok benyújtása szükséges, így amennyiben kérdése merül fel ennek kapcsán érdemes szakértőt megkeresnie.

Milyen határidők vonatkoznak az igénylésre?

Támogatás a 2021. január 1-jét követően megkötött vállalkozási szerződés alapján megkezdett, a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően igényelhető. Fontos azonban megjegyezni, hogy a vállalkozóval szemben számos követelményt támaszt a Rendelet.

Ilyen például a korábban említett élettársakkal való szerződéskötés tilalma, de további feltételként említhetjük, hogy csak olyan kivitelezővel köthető meg a szerződés, amely a szerződéskötéskor szerepel a működő adóalanyok NAV nyilvántartásában.

A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.

Ez lényegében azt jelenti, hogy ha 2021. január 1-je és 2022 december 31-e között több felújítást végzünk, akkor akár a végén az összesre egyben is igényelhetjük a támogatást feltéve, hogy az utolsó számla kifizetési napja óta nem telt el 60 nap.

A kérelem benyújtása napjának a MÁK által biztosított elektronikus felületre való feltöltés minősül, amennyiben ott folyamodunk a támogatásért. Ha postai úton, akkor a benyújtás napja a postára adás napja, míg kormányablaknál történő benyújtásnál az átvétel időpontja. Ezek közül kell tehát 2022 december 31-ig valamelyiket elvégeznünk, hogy kérelmünk időben előterjesztettnek minősüljön.

A kérelmeket a MÁK a hozzá történő beérkezés időpontját követően 30 napon belül bírálja el. Az ügyintézés során egyszer azonban sor kerülhet egy legfeljebb szintén 30 napos hiánypótlásra. Így a kérelem elbírálásának maximális idejeként 60 nappal számolhatunk.

Ha a MÁK megállapítja az igénylő jogosultságát erről támogatói okiratot állít ki, amit megküld a részére. Ezen okirat kiállítását követő 5 napon belül kerül folyósításra a támogatás az igénylő által megadott fizetési számlára. Ettől eltérően, ha az igénylő a támogatás igénybevételéhez szükséges feltételeknek nem felel meg, akkor a MÁK a kérelem elutasításáról és annak indokáról tájékoztatja. Ha a kérelem esetleg elutasításra kerül, akkor a Rendeletben nyitva álló időszakban 2022. december 31-éig az utolsó felújítási számla kifizetését követő 60 napon belül ismételten igényelhető a támogatás.

Utólagos ellenőrzés

Végezetül röviden meg kell említsük, hogy a támogatás folyósítását követő 180 napon belül a MÁK jogosult helyszíni ellenőrzés keretein belül a támogatás igénybevételének jogszerűségét ellenőrizni.

A felújítási támogatást kiegészítő otthonfelújítási hitel

A kormány egy új intézkedéssel az úgy nevezett otthonfelújítási hitellel egészítette ki a támogatásra vonatkozó szabályokat. Ez azoknak nyújt segítséget, akik nem rendelkeznek a felújításhoz szükséges önerővel. A hitel összege legfeljebb 6 millió forint lehet, a lakásfelújítási támogatás összegét pedig, kötelezően ennek törlesztésére kell fordítani.  A hitel 2021 február elsejétől érthető el, a futamidő legfeljebb10 év lehet, kamata pedig nem haladhatja meg a 3%-ot.

Az otthonfelújítási hitelt azok vehetik fel akik a lakásfelújítási támogatásra is jogosultak. Ugyanazon célokra használható fel mint a lakásfelújítási támogatás.

Tao kedvezmény

Végezetül pedig szeretnénk a figyelmébe ajánlani egy további lehetőséget, amennyiben szeretné, hogy ne csak Ön, hanem vállalkozása is az energiahatékonyság útjára lépjen.

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 22/E. §-a értelmében adókedvezmény vehető igénybe az energiahatékonysági célokat szolgáló eszközberuházás megvalósítása és üzemeltetése esetén.

Az adókedvezmény igénybe vehető az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás üzembe helyezése és üzemeltetése esetén a beruházás, felújítás üzembe helyezését követő adóévben és az azt követő öt adóévben. Igénybevételének kezdő időpontja pedig – az adózó döntésétől függően – a beruházás üzembe helyezésének adóéve, vagy pedig az azt követő adóév.

Az igénybevett kedvezmény mértéke nem haladhatja meg beruházásonként (a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együttesen) a beruházás elszámolható költsége 30 százalékának megfelelő összeget jelenértéken számítva. Annak maximálisan igénybevehető összege pedig legfeljebb 15 millió eurónak megfelelő forintösszegnyi lehet. Azt, hogy pontosan milyen költségek is számolhatók el a Tao. tv. tartalmazza részletesen.


Hangsúlyozzuk, hogy a fenti szabályok, azok értelmezése és esetleges javaslataink csak rövid összefoglalói azoknak a tényezőknek, amelyeket kritikusnak tartunk a támogatás és a hitel igénylésével, illetve a tao. tv. vonatkozó részeivel kapcsolatosan.

A konkrét esetekben további értelmezésre lehet szükség az otthon- és lakásfelújítási támogatás, valamint a hozzá kapcsolódó hitel vagy a társasági adókedvezmény jogszerű igénybevétele érdekében.

Amennyiben úgy gondolja, hogy segítségre van szüksége a támogatás zökkenőmentes igénybevételéhez vagy más jellegű ingatlanjoggal kapcsolatos kérdése, illetve problémája akadt kérjük, forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink bármelyikén!